Uncategorized
-
Adventben
Nagy izgalommal vártuk Szent Miklós püspök utódját, a Mikulást, aki teli zsákjával a mondókák, versek, dalok hívó szavára be is kopogtatott minden csoportba. Ajándékai mellé verselt is nekünk és elmesélte Myra város püspökének történetét. Köszönjük a Szülők Közösségének az anyagi támogatást! Délután a Művelődési Ház nagytermében közösen énekeltünk a Tarisznyások Zenekarral. Eredményesen, hiszen lovas hintaján oda is megérkezett a „nagyszakállú”.A Tudorka csoport gyermekei a Savaria Szimfonikus Zenekar Zenemanó-bérlet előadásán ismerkedtek az ünnepkör köré kapcsolható zeneművekkel és a hangszerekkel. A történet „Zsémbes Zsombor karácsonya” címet kapta, magába foglalta a szeretet, az egymás felé fordulás fontosságát. Az előadások nagyszerű lehetőséget teremtenek a gyerekkorosztálynak a komolyzenével való emlékezetes találkozásra.A Művelődési Ház és Könyvtár…
-
Októberi programjaink
Intézményen kívüli programok A Savaria Szimfonikus Zenekar Zenemanók-bérlet keretében játékos formában közvetít értékeket a legkisebbeknek, mutatja meg nekik a komolyzene szépségeit. Az év nagyszabású sporteseményéhez kapcsolódva, Zenemanolimpia címmel hallhattak, láthattak vidám, koncertet a Tudorka és a Cseperedő csoportos gyermekek. A zeneműveket jelmezes mesébe szőtték a zenekar művészei, mert hitvallásuk szerint a gyermekek figyelmét könnyebb úgy megfogni, ha a zene egyéb ingerekkel is párosul.Óvodánk ebben a nevelési évben is elfogadta a Savaria Múzeum és tagintézményei óvodás korú gyermekeknek ajánlott múzeumpedagógiai foglalkozásait. Ennek az együttműködésnek a kertében az „Állatok Világnapja” – című rendezvényen vettek részt a Tökmag csoport gyermekei a Vasi Skanzenben. Játékos formában ismerkedhettek meg az állatok világával és a hozzájuk…
-
Márton-hét
Szent Mártonról szóló legendák megismerésére építették a Márton-hét eseményeit az óvodapedagógusok. A nagyobb gyermekek már értik, érzik, átélik, gyakorolják az egymással való megosztás élményét, az együttműködést, a segítőkészséget, így az idősebbek meghívták a kicsiket közös mondókázásra, éneklésre, táncra. A Tudorka csoportosok verses mesébe ágyazottan jelenítették meg Márton, a katona életét, püspökké választásának legendáját. A népi időjárási jóslásokat, és az étkezéssel kapcsolatos szokásokat is figyelemmel kísérték. „Novemberben, Márton napján liba gágog, ég a kályhán. Aki libát nem eszik, egész évben éhezik” Ezért aztán készítettek libazsíros-falatkákat, sütöttek mézes-libákat, Márton-kifliket, linzert.A kisebbeket még a meseibb elemek – az elbújás, a libák árulása, gágogása ragadta meg. Morzsoltak kukoricát, etettek libákat – sajnos csak „posztólibákat”,…
-
Lakossági Tájékoztató
Gencsapáti Község Önkormányzata sajnálattal tájékoztatja a Bölcsőde 2024. szeptember 1. napi nyitásában bízó családokat, hogy előre nem tervezhető problémák felmerülése miatt bizonytalanná vált a Működési Engedély határidőben történő kikérése. Mivel az Önkormányzat el szeretné kerülni, hogy a településen lakó szülőket, kisgyermekes családokat bizonytalanságban tartsa, a Képviselő-testület meghozta azon döntését, hogy továbbra is fenntartja az ellátási szerződését Szombathellyel. Kérjük azon kisgyermekes szülőket, akik 2024. szeptember 1-től 2025. június 30. közti időszakban bölcsődei ellátást szeretnének igénybe venni, jelentkezzenek a szombathelyi beíratási időpontokra. A Gencsapáti Bölcsőde építése be fog fejeződni, az intézmény meg fog nyitni. Ahogy pontos dátumok meghatározására lehetősége lesz az Önkormányzatnak, erről a lakosságot ismételten tájékoztatni fogja! Gencsapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete